A film alaphelyzete önmagában is erős. Hugo a túlélés reményében Mariana szobájának szekrényébe kerül, és onnan figyeli a világot: résnyire nyitott ajtókon, zajokon, foszlányokon és képzeletén keresztül. Ez a nézőpont teszi a filmet különösen nyugtalanítóvá, mert itt nem a nagy történelmi tablók dominálnak, hanem az, ahogyan egy gyerek próbál értelmet adni a körülötte zajló brutalitásnak. A nemzetközi fesztiválismertetők is azt emelik ki, hogy a film a kegyetlenséget és az önfeláldozó emberséget egyaránt a gyermeki tapasztalaton keresztül mutatja meg.
Éppen ezért a Mariana szobája nem klasszikus háborús film. Sokkal inkább túlélésdráma, emlékezetfilm és felnövéstörténet egyszerre. A bezártság nemcsak fizikai állapot, hanem lelki tapasztalat is: Hugo számára a szoba egyszerre menedék és börtön. Közben Mariana alakja sem egyszerűen megmentőként jelenik meg, hanem egy összetett, sebzett, mégis rendkívül erős nőként, aki a saját kiszolgáltatottságán belül próbál életben tartani valaki mást is. Több kritika is azt hangsúlyozza, hogy a film ereje nem a hatásvadászatban, hanem a visszafogott, intim megközelítésben rejlik.
Sokan azért keresnek most rá erre a filmre, mert a története első hallásra is szokatlan. Egy háborús bujkálás története egy bordélyház szobájában, egy gyermek nézőpontjából, ráadásul úgy, hogy közben a film a félelem, a vágy, a szégyen, az emlékezés és a túlélés kérdéseit is egymásra csúsztatja. A nemzetközi fogadtatásban visszatérő elem, hogy Emmanuel Finkiel rendezése kifejezetten érzékenyen kezeli ezt a nehéz anyagot, és nem a külső látványosságra, hanem az apró rezdülésekre épít.
A film mögött ráadásul erős irodalmi háttér áll. Az alapjául szolgáló regény szerzője, Aharon Appelfeld saját gyermekkori háborús tapasztalataiból is merített, ezért a történetben végig ott van a személyes emlékezet súlya. Az IFFR ismertetője külön kiemeli, hogy a film ennek megfelelően a konfliktust nem általános történelmi leckeként, hanem belülről átélt, személyes sebek felől közelíti meg. Ez az egyik oka annak, hogy a Mariana szobája jóval tovább marad az emberrel a vetítés után, mint sok hangosabb, látványosabb történelmi dráma.
A szereplőgárda élén Mélanie Thierry áll, aki Marianát alakítja, mellette pedig Artem Kyryk játssza Hugót. A fesztivál- és kritikavisszhangban külön többször előkerül Thierry alakítása, amelyet több helyen a film egyik legnagyobb erősségének neveznek. Ez azért fontos, mert a film egész működése ezen a kényes kapcsolaton múlik: azon, hogy elhisszük-e, hogy két egymástól teljesen idegen, a történelem által összepréselt ember között valóban kialakulhat valami, ami túlmutat a puszta menedéken.
