Egy látszólag hétköznapi helyzetből indul minden: Fergus Fraser és családja otthon alszanak, amikor tűz üt ki a házban. A jelenet gyorsan válik kaotikussá, ahogy Fergus megpróbálja kimenteni a feleségét és a gyermekeit. Egyesével viszi ki őket a lángok közül, miközben az épület egyre instabilabbá válik. Amikor azonban visszatér, hogy megbizonyosodjon róla, mindenki biztonságban van, a tető beszakad alatta, és a tűz elnyeli. Fergus nem éli túl.
A jelenet ereje nemcsak a tragédiában van, hanem abban is, ahogyan a sorozat felépíti: ez nem egy hirtelen, sokkoló halál, hanem egy tudatos, önfeláldozó döntés. Fergus a családját menti meg, és ezzel egy klasszikus, de mégis nagyon emberi hősi pillanatot kap a történetben.
A következmények azonnal érezhetők. Marsali egyedül marad négy gyermekkel, miközben Jamie és Claire egyszerre élnek meg örömöt és veszteséget: egy új élet érkezik a családba, de ezzel párhuzamosan el kell búcsúzniuk egy olyan fiútól, akit sajátjukként neveltek. A gyász csendes, mégis súlyos, különösen abban a jelenetben, amikor Jamie saját kezűleg készíti el Fergus koporsóját, majd eltemeti őt. Ez a rész inkább visszafogott, mint drámai, és pont ettől működik igazán.
A fordulat azért is különösen erős, mert eltér az eredeti könyvektől. Diana Gabaldon történetében nem Fergus hal meg a tűzben, hanem a fia, Henri-Christian. A sorozat ezzel egyértelműen új irányt vesz, és megmutatja, hogy a fináléban már nem ragaszkodik szorosan az alapanyaghoz, hanem saját, sokkal keményebb lezárást épít.
