A Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) egyetért azzal, hogy a bíróság megtiltotta egy országosan terjesztett különkiadvány terjesztését. A szervezet hangsúlyozta: a sajtószabadság alapjog, ugyanakkor nem szolgálhat fedezetként valótlan állítások tömeges terjesztésére.

A kifogásolt kiadvány több mint 4 millió példányban jelent meg, olyan tartalommal, amelyet az érintettek cáfoltak, és amely jogi eljárás tárgyát képezi. A MÚOSZ szerint ekkora példányszám mellett nincs reális lehetőség helyreigazításra, ami az olvasók megtévesztéséhez és akár a közélet tisztaságának sérüléséhez is vezethet.

A szervezet elnöke, Kocsi Ilona szerint a döntés rendkívüli helyzetre adott rendkívüli válasz volt. Álláspontjuk szerint a bíróság az alapjogok mérlegelése során nem a sajtószabadságot korlátozta, hanem a jó hírnévhez való jogot és a választói akarat tisztességes alakulását vette figyelembe.

A MÚOSZ hangsúlyozta: a klasszikus sajtótermékek esetében a hibák helyreigazítással korrigálhatók, egy többmilliós, ingyenesen terjesztett kiadványnál azonban ez nem biztosított. A szervezet szerint ez különbözteti meg az újságírást a propagandától.

Szia, Luca vagyok.