Jelenlét – dokumentumfilm az együttműködésről, amely munkahelyeket teremtett (magyar felirattal)

  • A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország bemutatja:
    Jelenlét
    Dokumentumfilm az együttműködésről, amely munkahelyeket teremtett
    A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a társadalmi ügyek iránt alapítása óta elkötelezett SPAR Magyarország együttműködése több mint két évtizede kezdődött. Legismertebb közös ügyük az Adni Öröm!, Magyarország egyik legnagyobb karácsonyi tartósélelmiszer adománygyűjtő akciója. Mára azonban az együttműködés sokféle elemmel gazdagodott.
    A Jelenlét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szóhasználatában azt jelenti: jelen vagyunk a másik ember életében. A Jelenlét program válasz a leszakadásra: a rászoruló emberekért végzett szociális munka ritkán elérhető csúcsa pedig a munkahelyteremtés, ami sikerélményt, biztonságot és felelősségérzetet ad az érintetteknek. A segélyezettekből dolgozókká vált emberek egy idő után tervezni kezdik a jövőjüket. A következő lépés pedig az, hogy ez a jövőkép ne csak álom maradjon, hanem meg is valósuljon. A szülők foglalkoztatásával a gyermekek is új életutakat, új mintákat látnak, így valósulhat meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, Kozma Imre atya által megfogalmazott küldetés: a társadalom gyógyítása.
    A film bemutatja azt a teljes körforgásos üzleti modellt, amelyben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkahelyteremtő programjának köszönhetően rászorulók munkához jutnak és ez által olyan minőségi, magyar, kézműves termékeket állítanak elő, melyek a SPAR vásárlói számára értéket képviselnek. Nemcsak a tiszaburai varroda, a gyulaji savanyítóüzem, a pátyi teaműhely és asztalos üzem működésébe nyerhetünk betekintést, de láthatjuk azt is, milyen változást jelent egy stabil munkahely a programba bekerülő foglalkoztatottak életében.
    Producer:
    Maczelka Márk
    SPAR Magyarország Kft.
    Co-Producer:
    Márkus Zsófia
    Special Event Kft.
    A filmet a Next Production készítette
    Operatőr:
    Bor Zoltán
    Mélykúti Zsolt
    Hangmérnök:
    Koch Simon
    Szekrényi Márk
    Zánboki Bálint
    Szerkesztő-riporter-vágó:
    Hinkel Dávid
    Rendező:
    Boros Balázs
    Kovács Krisztián
    A film a SPAR Magyarország megbízásából készült 2020-2021-ben.
    #sparmagyarország #magyarmáltaiszeretetszolgálat #jelenlét

    Category :

    #jelenl#eacute#ndash#dokumentumfilm#az#egy#uuml#ttmű#ouml#srő#amely#munkahelyeket#teremtett#magyar#felirattal

    0 Comments and 0 replies
arrow_drop_up